#kábítószerrel való visszaélés

Hatezer amerikai rabot bocsátanak szabadon az USA-ban
 

Hatezer amerikai rabot bocsátanak szabadon az USA-ban

Az amerikai igazságügyi minisztérium október végén mintegy hatezer kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt elítélt őrizetes idő előtti, ellenőrzött szabadlábra helyezésére készül – közölte kedden internetes kiadásában a The Washington Post amerikai napilap. A szabadonengedés hátterében az áll, hogy indokolatlanul szigorúnak tartották az egyes kábítószerekkel való visszaélés büntetését.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

A dílerek megússzák, a fogyasztók megszívják
 

A dílerek megússzák, a fogyasztók megszívják

A rendőrség drogellenes stratégiája azt a célt tűzte ki, hogy a kábítószer visszaéléses ügyeken belül 15 százalékra növeljék azoknak az eseteknek az arányát, amely nem fogyasztóval, hanem termelővel vagy terjesztővel szemben indul. Ijesztő adat, hogy miközben egy évben négyezernél több eljárás indul kábítószerrel való visszaélés miatt, tavaly ebből csak 15 eset volt kábítószer-kereskedelemmel kapcsolatos, a többi büntetőeljárás fogyasztás miatt indult. Még megdöbbentőbb, hogy a terelés törvényi lehetősége ellenére több mint ezren a bíróságon végzik: majdnem minden második droghasználónak lesz priusza.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta



Megtépte a rendőrt egy drogos fiatal
 

Megtépte a rendőrt egy drogos fiatal

Előzetes letartóztatásba került az a fiatalkorú gyanúsított, aki megtámadta a vele szemben, kábítószerrel visszaélés miatt intézkedő rendőrt a napokban Csornán – értesült a HavariaPress.

HavariaPress HavariaPress

Tucatjával viszik be az Ozorára érkező külföldieket
 

Tucatjával viszik be az Ozorára érkező külföldieket

Az elmúlt 60 órában 26 külföldi állampolgárt állítottak elő kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt a rendőrök – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon hétfőn. Sárbogárd közelében kedden kezdődne az O.Z.O.R.A. Fesztivál, amelynek megtartására hétfőn nem kaptak engedélyt a szervezők.

MTI MTI




Bedrogozott csempész
 

Bedrogozott csempész

Nem állt meg a közúti igazoltatást végző rendőrök jelzésére egy kisbusz csütörtökön reggel Sonkád községben. A Kölcsei Határrendészeti Kirendeltség járőrei utána hajtottak, a kocsi megállt, sofőrje pedig gyalog próbált elmenekülni, de elfogták - közölte a rendőrség.

hvg.hu hvg.hu


Mentőtisztet bántalmazott egy drogos fiatal
 

Mentőtisztet bántalmazott egy drogos fiatal

Közfeladatot ellátó személy elleni erőszak, és kábítószerrel való visszaélés gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként egy 17 éves debreceni fiatalt, aki ököllel megütötte a neki segíteni szándékozó mentőtisztet Zamárdiban - tájékoztatta a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata hétfőn az MTI-t.

MTI MTI

Stohl ügyében nincs drogterjesztő hálózat, nincs díler
 

Stohl ügyében nincs drogterjesztő hálózat, nincs díler

A rendőrség cáfolata ellenére a bulvársajtó kitartóan ragaszkodik ahhoz, hogy megvannak azok a dílerek, akik Stohl Andrást és rajta keresztül a magyar sztárokat ellátták kábítószerrel. Ha ez így lenne, a színész nehezebb helyzetben lenne. Stohlnak továbbra is ittas vezetésért és kábítószer-fogyasztásért kell felelnie. Ez utóbbit, akárcsak 2005-ös ügyét, az elterelésen való részvétellel akár meg is úszhatja.

hvg.hu hvg.hu